11. rész: A milliós börtön

A Sparkstones-i magániskola egy kemény és mégis ragyogó hely. Látszik az egész iskolán, hogy azoknak a diákoknak a szülei, akik ide járnak, sok pénz fektetnek a gyermek tanítatásában. Ezt az épületet a diákok maguk között „A milliós börtön”-nek is nevezik, mivel van az egésznek jó és rossz oldala is. Az egész intézmény hat épületből áll, egy tornateremből, egy óvodából, egy általános iskolából, egy középiskolából, egy egyetemből és egy uszodából, de hiába az egyetem, általában aki ide jár középiskolába, az a négy-öt év után távozik. Nem azért mert olyan rossz hely lenne, csupán kemény. A tanárok eléggé súlyosan követelnek, de a legprofibb dolgokkal dolgoznak. A tanórák itt egy egész órásak, nem háromnegyedesek, a szünetek pedig negyedórásak. Ebből az intézmény egységből kerülnek ki végül a professzorok, tudósok, orvosok, ügyvédek, bírok, politikusok, üzletemberek, sportolók és ezekhez hasonló profi emberek. Ide járt Adam Sullivan, Brian Sullivan és David Williams is, de már vagy dolgoznak, vagy egyetemisták, főiskolások.

Amikor Bella Sparks szeptember elsején, az első tanítási napon felkelt, a gyomrában egy nagy görcs volt, hisz izgult, nagyon izgult az iskolát illetően. Az édesapja egy hete hívta fel az igazgatót, aki szépen végig hallgatta a lányról szóló beszédet, és végül, minden további szó nélkül felvette, néhány feltétellel. Példamutató viselkedés, példás szorgalom és közösségi munkák, se több, se kevesebb, ha ezek nem lesznek meg, akkor repül, az igazgató szavaival élve. Ezek után pár nappal később Bella megkapta postán az egyenruháját, és a könyveit. Az egyen öltözék egy sötétlila csíkos rakott szoknyából állt, egy fekete blézerből, egy fehér blúzból és egy sötétlila nyakkendőből, az iskola címerével. Látszott rajta a pénz és a támogatás, amit az iskola megkap az összes szülőtől, akik oda járatják a csemetéjüket.

Bella aznap reggel ténylegesen oda figyelt a pontosságra és a tökéletességre törekedett. Felvette szépen az egyenruháját, amiben egész jól mutatott, felvett egy sötétlila, alig öt méternél magasabb magas sarkút, és utána átfésülve a haját, felrakott egy natúr sminket. Próbálkozott minél jobb benyomást kelteni, hisz ott még senki se ismeri, senki se tud róla semmit. Az ember lánya ilyenkor nem rongyosan megy, főleg egy ilyen nagynevű iskolába. Elméletileg E-s lesz, magyarán emelt idegen nyelves, ahol három nyelvet fog tanulni, az elsőt emeltem, a másodikat középszinten, a harmadikat pedig alapszinten. Bár már tizenkettedikes lesz, még két éve van hátra a nulladik osztállyal kezdő társaival. Egy összeszokott osztály, akik minden évben többször, szinte havonta mennem kirándulni, több napokra. hogy miért? Az idegen nyelven betanulására.

Az egész olyan bizarr volt még a számára, hisz még sose váltott iskolát, mindig olyan osztályba került, ahol ismer valakit, de innen senkit se fog, legalábbis ő nem tud róla.  

- Jössz, Bella? – kukkantott be a szobába minden kopogás nélkül Josh aznap reggel, az iskola egyenruhájában. A fiúké egy egyszerű fekete öltöny, fehér ing és egy sötétlila nyakkendő volt, semmi egyéb. Joshua furcsán is nézett ki így, elegánsan.

- Persze. – és itt a lány felkapva a táskáját már ment is. Aznap reggel az apja vitte be őket az iskolába, munkába menet. – Jó reggelt! – üdvözölte a többieket is. David még a szobájában volt, Jennet pedig az ebédeket osztogatta az éppen távozó családjának.

- David is jön? – kérdezte Josh Michaelt.

- Nem, ő saját kocsival megy. – jegyezte meg gúnyosan az apa, a sajátot kiemelve. Már lassan egy hónapja bünteti a mostoha fiát a kocsi törésért, mire az csak grimaszolgat.

Bella, Josh és Michael autóba ültek és egy húsz perc múlva már oda is értek a nagy területű intézmény egységhez.

- Sok sikert, Bella! Szép napot, Joshua! – kívánt jókat Mike, és miután a gyerekek kiszálltak, már hajtott is el.

- Nyelves leszel? – kérdezte Josh Bellát, amikor elindultak a főépület felé.

- Igen. Te pedig?

- Sportos. Gyere, nézzük meg a terembeosztást! – és itt megálltak az aulában egy nagy tábla előtt. Az osztályok végig voltak sorolva és mind után egy-egy betű vagy szám, teremrend. – Az évnyitót a termekben nézzük végig, tévén keresztül, és amint látom, eléggé mesze leszek tőled, de majd valamikor a nap folyamán benézek hozzátok.

- Rendben van.

- A te termed, a B12 a másodikon van, rögtön a lépcsővel szemben.

- Oké, azt hiszem, eltalálok odáig.

- Remélem is. Na, akkor sok sikert! – váltak el, hisz Josh osztályterme rögtön az aulában volt, ezért neki nem kellett onnan már sehová se mennie.

Bella Sparks egymagában indult el az óriási iskolában. Óvatosan fel a lépcsőn, egészen a másodikig, és közben kémlelte a mellette elhaladó embereket. Mindenkin ugyan az-az egyenruha volt, és bár amennyi diákot látott, annyi féle stílust még így is, attól még az egész olyan egységes volt. Voltak, akik mellőzték a nyakkendő viseletét, volt, aki komoly csomót kötve rá, szigorúan nézett ki és volt, aki lazán hagyta, mégis ott lógott a nyakában. A fiúk nagy részén látszott a pénz, de mégse voltak azok a fenn hordom az orom stílusúak. Általában mindannyian haverokkal beszélgettek, vagy lányokkal szórakoztak, miközben haladtak a céljuk felé. A lányok pedig… eléggé megosztó személyiségek voltak. Volt, aki nagyképűen libegett végig a többiek között, volt, aki kedvesen mosolygott, miközben beszélt a barátnőivel, és volt, aki szégyellősen sétált egy fiú mellett. Az egész olyan volt, mint a régi iskolájában, mégse ugyan az, hisz itt mindenki dúskált a pénzben, mindenki megkapta, amit akart, amit csak kívánt.

Bella ezek után végre felért a második emeletre, és ahogy Josh mondta, a lépcsővel szemben meglátta a B12-es feliratot. Óvatosan, szinte félénken lépett be a terembe, és kezdett helyet keresni magának, de már meg is hallott egy ismerős hangot:

- Bella, héé, gyere ide! – az erős női hang a terem hátuljából jött, és amikor Bella odanézett, meglátta Nettyt, Samanthat és Lorent. Még Adam bulijáról ismeri őket, és ahogy látta, ők is felismerték őt.

- Sziasztok! – mosolygott rájuk kedvesen.

- Nem is tudtam, hogy osztálytársak leszünk.

- Mind a hárman idejártok?

- Dehogyis. Csak én. – mosolygott Netty. – Ők humánosok, csak elnéztek ide is.

- Értem.

- Az ülésrend a táblára van írva, mindenkinek megszabott helye van az idétlen osztályfőnökünknek köszönhetően. – grimaszolt Netty, és előre nézve folytatta: - Te az ötödik padban ülsz, pont itt előttem, McGan mellett. – Bella itt némán lerakta a neki kijelölt helyre a táskáját és elkezdett kíváncsiskodni:

- McGan, az ki?

- Ryan McGan a becsületes neve, egy idióta, óvatosan vele. – figyelmeztette Netty, mire a Sparks lány eléggé meg is ijedt.

- Itt van már?

- Dehogyis, majd évnyitó közepén betoppant valamikor, a legjobb esetben.

- Úristen. – nevette el magát Bella, és körbe nézett az osztályteremben. Az osztály kb. harmincfős lehetett, amolyan átlagos nyelvi osztály. A fiúk és lányok aránya kb. azonos volt egymással, és mindenki kisebb klikkekben beszélgetett. Néhányan ránéztek, és rámosolyogtak, de voltak olyanok is, akik rá se hederítettek.

- Jól meg leszel te itt. – kacsintott rá Loren, amikor észrevette a lány tekintetében az aggódást. Le se bírta volna tagadni, hogy félt az előtte álló dolgoktól, és azt szerette volna, ha már túl lenne ezeken. Az ismerkedésen, a barátszerzésen és a többi hasonló dolgon, amit az embernek át kell élnie, ha iskolát vált és új, számára teljesen ismeretlen közösségbe kerül. Addig oké, hogy Nettyt ismeri, de vele se beszélgetett eddig túl sokat, a lány mégis kedvesen, barátságosan fogadta, és rögtön bevonta a beszélgetésbe, hisz ezek után négyesben beszélgettek.

- Azok ott az ikrek. Egyszerűen röhejesek, hisz mindent egyszerre mondanak, és olyan mintha magukkal kommunikálnának. – mutatott rá a fejével Netty az egyik klikkre, ami kettő barna kiscsajból állt. A két lánynak tényleg teljesen egyszerre mozgott a szája, mintha utánoznák egymást, egyszerűen félelmetes hatást kelltettek. – Azok ott a Mr. Tökéletesek. – mutatott a lány egy újabb csapatra, amibe hat fiú tartozott. Mind egytől egyig jól nézett ki, amolyan modellesek voltak, ahogy beszélgettek, és mosolyogtak. Mintha éppen fotóznák őket. – Van közöttük jó fej, de a nagy része beképzelt majom. Sarah és csapata ott, balra. – fordultak egy másik részhez, ahol három lány volt. Egy hosszú, szőke hajú és két barna. A szőke csak beszélt és beszélt, a barnák pedig engedelmesen bólogattak, és, kész. A szőke lány valami rangos ember lánya lehetett, a barnák pedig imádhatják őt azért, amilyen, hisz még csúnya se volt. – Pletyka cicusok. Játékosok. Kurvák. Melegek. – mutogatott körbe Netty, szinte észrevétlenül, Samanthaék pedig egyetértően bólogattak, mire végül becsengettek az évnyitóra.

- Sziasztok! Majd még jövünk! – kacsintott Sam és már rohantak is a saját termükbe, elviharozva a nyelvesek osztályfőnöke mellett, aki épp belépett a terembe.

- Jó reggelt diákok! Mindenki megérkezett? – nézett körbe, és külön Bellára mosolygott, de amikor meglátta a mellette lévő üres helyet, rögtön a táblára nézett, hogy vajon ki ülhet ott.

- Mr. McGanról valaki tud valamit? – tette fel a nagy kérdést, mire senki se válaszolt. – Rendben van. Hátha betoppan még. – és itt bekapcsolódott a tábla mellett lévő nagy plazmatévé. Az igazgató jelent meg, és bele kezdett az évnyitói, szokásos beszédbe. Elmondta az unalmas monológját, az-az évi jelentős iskolai eseményeket, és utána, pont, amikor a DÖK elnök beszélt, az osztály két koppanásra lett figyelmes, az ajtó felől.

- Elnézést! – lépett be a terembe egy srác. Sötét barna haj, zöld szem és halvány, visszafogott mosoly. Az egyenruhát ő egy külön módon viselte, mivel az öltönykabát a kezében volt, az ing pedig feltűrt ujjal volt rajta. Jól nézett ki az idegen, aki ránézve a táblára, elindult a terem hátulja felé, egészen pontosan Bella mellé, ahol végül le is ült. Tehát ő Ryan McGan, jegyezte meg magában Bella, és folytatta az évnyitó figyelését.

Az egész ünnepség egy egész órát igénybe vett, és mire vége lett, az osztályból már senki se figyelt.

- Kedves 12. E, üdvözlök mindenkit ebben a tanévben! Sok dolguk lesz a mai napon, de először is szeretném nektek bemutatni Bella Sparksot, az új osztálytársatokat. Bella kérlek, állj fel! – erre a kérésre a Sparks lány némán felállt, körbe nézett halvány mosollyal, és végül visszaült. – Szeretnék mindenkit arra kérni, hogy legyetek barátságosak Bellával! – és itt egy nagy sóhajtást követően felnyitotta a laptopját, és folytatta: - Az órarendetek fent van a facebook csoportunkban, az e-napló kódja pedig már mindenkit vár a levelek között! – Mrs. Wermont egy amolyan, fejlődő tanár volt, aki használta és szerette az elektronikát. Az e-naplót is például ő találta ki az iskolába, ami egyenlő egy elektronikus naplóval, hogy a diákok otthon is megbírják nézni a jegyeiket. – Ha valakinek mégse lesz ott, akkor szóljon nekem! Továbbá… kezdem először a rossz hírrel. – komorodott el, és egyenesen Ryanre nézett. – Mr. McGan, most elnézem a kését, mivel első nap van, de holnaptól súlyos gondjai lehetnek belőle. Nem állapot, hogy folyton késik, és ez által gyűlnek az igazolatlanjai a sok késésből, próbáljon hamarabb kelni, kérem. – nyomatékosította, mire Ryan csak bólintott egyet, alig észrevehetően. Az osztályból Bellán kívül már mindenki tudta, hogy ugyan ezt a szöveget tavaly ilyenkor is elmondta neki Mrs. Wermont, és akkor se foglalkozott vele túl sokat, azóta is folyamatosan késik, de mégse csapják ki a sok adomány miatt, amit a családja az iskolának ad. – Ha ez nem fog változni, akkor kénytelen leszek eltiltani önt a kirándulásoktól, az apja felajánlásainak ellenében is. – jegyezte meg gúnyosan a tanárnő, és egy angyali mosollyal folytatta. – Ezek után, szerintem jön a legjobb rész a számotokra, a kirándulások. Az osztályunk a tavalyi év folyamán hét kiránduláson volt túl, akármi féle vita, balhé vagy gond nélkül, ezért kaptunk engedélyt a vezetőségtől, hogy ebben az évben elmenjünk rögtön az első héten, ami ugye ma kezdődött. Ezzel a céllal már telefonáltam a szüleiteknek, és megkértem őket, hogy ne beszéljenek nektek még erről, én akartam elmondani. Az úti cél Franciaország lenne, mivel az osztályban kötelezően kell tanulni a francia nyelvet, ezért gyakorolunk egy keveset. Erről ma elküldök veletek a szüleiteknek egy-egy papírt, amit alá kell írni, és holnapra behozni, mert holnapután indulnánk. Tudom, hogy hírtelen, de miért is ne alapon vagyunk most. – vonta meg a vállát kedvesen Mrs. Wermont. – A költséget pedig az iskola állja, a sok adománynak köszönhetően, ami az osztálytól begyűlt a múlt tanévben. – és itt megszólalt a kicsengő, az első órának már vége is. 

- Szia, Ryan vagyok! – fordult Bella felé a padtársa, mire a lány mosolyogva reagált.

- Én Bella, örülök!

- Ryan, mégis hol jártál már megint? – jelent meg a fiú mögött Netty, a két kezét a vállára rakva.

- Elaludtam. – jegyezte meg a fiú, felsandítva Nettyre.

- Na, ezt hogy nem gondoltam. – nevetett fel a lány, és ránézett Bellára. – Tudsz franciául?

- Hát, egy évig tanultam, de nem megy túl jól. – mosolyodott el szégyellősen Bella. Sose volt az-a túlszégyellős lány, aki zavarba jönne ilyesmi beszélgetéstől, de az aznap másnak számított, megbocsájtható bűnnek.

- Majd segítünk! – jegyezte meg lazán Ryan.

- Meg vigyázunk rád, szükséged lesz rá! – jegyezte meg vigyorogva Netty.

- Miért?

- Ennek az osztálynak elég durva kirándulásai szoktak lenni. Attól még, hogy a tanárnő nem tud róla, attól még vannak dolgaink.

- Nettytől tartsd magad távol esténként! – nevette az McGan fiú, mire Bella is szélesen elmosolyodott.

- Kapd be, Gun! – kócolta össze a lány a fiú haját, nevetve. Bella mosolyogva nézte a padtársát, és a kezdetleges barátnőjét. Nem mert még mit hinni, de eddig eléggé úgy álltak a dolgok, hogy igenis jó osztályt fogott ki, teljesen jó dolga lesz itt neki, csak nehogy elrontson valamit. Elnézve Nettyt és Ryant, meg kellett neki állapítania, hogy a lány mindenkivel jóban van, Ryantől kezdve Adamig, és bár nem igazán tudja meg mondani, hogy kivel mi van közte, de azt valahogy érezte, hogy Netty senkit se gondol komolyan.

 Elnézte, ahogy Ryan feláll, lefogja Netty mindkét kezét és teljes idióta módjára a fülébe fúj. Netty csak szüntelenül nevetett, és próbálta kiszabadítani a kezét, de hiába, a helyzet reménytelennek tűnt.

- Bella, segíts! – könyörgött nevetéstől könnyes szemmel a lány, miközben Ryan elkezdte a nyakát is fújkálni. – Mondták már, hogy nem túl csábos a cigi szagú leheleted? – jegyezte meg undokul, grimaszolva a lány újra, és várta a csodát, szinte már szenvedve a sok nevetéstől. Bella csak állt, és gondolkozott, hogy mit tegyen. Hisz ha lefogja a fiú kezét, azzal nem megy semmire, ha befogja a száját, az nevetséges próbálkozás, ha pedig támad Ryan saját fegyverével, az lehet, hogy nem rossz ötlet, de óvatosnak kell lennie.

Ezért hát odalépett az McGan fiú mögé, felpipiskedett, és belefújt a bal fülébe, mire a fiú összerezdült, és hátra nyúlt. Netty ebben a pillanatban már meg is szabadult, de Bella szorosan Ryanhez lett szorítva, mert a fiú csak úgy érte el rendesen. A keze először a lány derekán volt, de onnan lecsúsztatva és megfogva mindkét kezét, szembe fordult vele. A két fiatal arca nagyon hírtelen kerültek nagyon közel egymáshoz, és Ryan úgy engedte el, hogy hátra bírjon lépni.

- Bocs. – nézett rá kedvesen.

- Semmi gond. – vonta meg a Sparks lány a vállát és visszavonulót fújva visszaült a helyére, a becsengő pedig felrezdült.

A nap további része eléggé ugyan úgy telt. Az órákon az osztályfőnök csak beszélt és beszélt, nem is figyelve, hogy hátha van valaki, aki kérdezne, a szünetekben pedig hülyülések voltak, megállás nélkül.

Háromkor, amikor végezetül kicsengettek az utolsó óráról is, Bella hazabattyogott, és kész. Elfáradt már az első napom, pedig nem is tanult még semmit, de túl sokat nevetett magához képest, és ez tetszett neki. Meg kell ismételnie, még ezerszer, meg talán egyszer.

11. rész VÉGE