9. rész: Egy rossz vicc

Az alkohol néha olyan, mint a szerelem. Képes elvenni az ember eszét, és olyanra késztetni, amit az normális esetbe nem tenne meg, vagy egyszerűen csak bátorságot ad neki egy olyan tetthez, amit józanul nem lenne képes megtenni. Adam Sullivan sose volt az a félénk srác, de mivel nem akart rosszat egykori szerelmének, és a bátyjának se, ezért nem lépett semmit Bella felé, pedig szívesen megtette volna. Pár óra alatt nagyon sokat ivott, de még tudott magáról, csupán bátrabb lett, és egy apró vallomás után megcsókolta a Sparks lányt. Ezek után pedig minden olyan gyorsan történt. A ruhák elkezdtek lepotyogni a szoba egy-egy sarkába, a két fiatal teste pedig összeforrt. Egy csodás éjszakát töltöttek együtt, újra, úgy, mint régen.

Bella, amikor felébredt, érezte magán Adam egyik karját. A fiú hason feküdt, közel hozzá, és kezét a lány hasán nyugtatta. Mind a ketten meztelenül voltak, Adam pedig még mélyen aludt. Bella csak nézte, és egyszerre volt boldog, és feszült. Rossz érzése volt, de jó volt látni maga mellett a fiút, aki négy év alatt minden tekintetben férfiasodott. A takaró a derekáig le volt csúszva, ezért láttatni engedte a bal lapockáján lévő szám kódot. Akár egy katona, akit megjelöltek, még vonalkód is volt hozzá. Szőkésbarna haja csupa kóc volt, arca pedig gyengén és ártatlanul ellazulva. Adam sokat gyúrhatott a négy év alatt, hisz izmosabb lett, napbarnított bőrén pedig látszott az egész éves nap hatása, a tengerpart hatása.

Bellának még öt órával később is vízhangzott a fejében a vallomás, amit Adam mondott neki. Belé volt szerelmes, de ez olyan képtelenség. Akkor miért szakított vele azért, mert nem szereti már? Ez annyira érthetetlen, értelmetlen ez az egész. Egyáltalán igaz? Nem lehet, hogy csak a pia beszélt belőle?

Adam hirtelen elkezdett mozgolódni. Kezét, ami egészen addig a lány hasán pihent, ökölbe szorította, és a hátára fordult. Egy ideig úgy feküdt mozdulatlanul, de végül ránézett Bellára. Arca kifejezéstelen volt, de a szeme mégis ragyogott. Gyönyörű tekintete csak úgy csillogott, ahogy a lányra nézett, és nem látszott rajta az, hogy nem emlékezne az előző este történtekre. Nem titkolta, hogy még élénken él benne minden, ami történt.

- Jó reggelt! – mondta reszelős hangon.

- Szia, Adam! – itt a fiú már ki is kelt az ágyból, felvette a bokszerét és az órájára nézett.

- Úristen, még csak most feküdtünk le! – mosolyodott el halványan, most már tisztább hangon.

- Öt órája, az már nem most volt. – kötözködött mosolyogva Bella, mire Adam rámosolygott, de már el is tűnt a fürdőbe belépve.

A Sullivan fiú a csapnál megmosta az arcát, és a tükörbe nézett. A rohadt életbe, gondolta, hisz hibát követett el. Úgy tűnik, hogy Brian szerelmes ebbe a lányba, és ő mégis lefeküdt vele az este, mit sem törődöm módon. Hogy lehet ekkora idióta? A bátyjának a csaja, nem az övé, neki már semmi köze hozzá. Túl sokat ivott, túl bátor lett, és nem is gondolkozott, pedig tudhatta volna, hogy nem szabad, nem teheti meg Briannel azt, hogy elszedi előle Bellát. Nem teheti.

Ezzel a gondolattal lépett ki a fürdőszoba ajtaján, és neki támaszkodva az ajtófélfának, csak ennyit mondott Bellától, aki éppen akkor ült fel az ágyban. Testét csupán a fiú vékony takarója fedte, de Adamnek nem is kellett látnia ahhoz, hogy elbírja képzelni.

- Felejtsük el ezt az estét! – csupán ennyit mondott, se többet, se kevesebbet. – Rendben van? – kérdezte végül gyengéden.

- Ha azt mondom, hogy nincs rendben, akkor mit kezdesz? – kérdezett rá Bella remegő hangon, ragyogó szemmel. Feláll az ágyról, takaróval körbetekerve, és neki támaszkodott az íróasztalnak, aki az ágy mellett volt. Egyenesen Adamre nézett, és várt a válaszra.

- Brian a bátyám, neked pedig a pasid, én pedig már csak a múltad.

- Nem hiszem el, Adam. Akkor egyáltalán miért csókoltál meg az este? – Bella nem akarta annyiba hagyni, de utána csöndbe maradt. Várta a választ, amit egy ideig nem kapott meg. Adam csak nézett rá, és végül, kifejezéstelen tekintettel, teljesen érzéketlenül kinyögte:

- Csak kíváncsi voltam, hogy mennyit változtál.

- Egyszóval játszottál, igaz? – és erre Adam csak némán megvonta a vállát. – Idióta vagy.

- Sajnálom.

- Kapd be, jó? – vágta még oda ezt Bella, és elkezdett felöltözni. Adam végig nézte, ahogy a lány szépen magára vesz mindent, a kezével megigazítja a haját, és utoljára ránéz a fiúra: - Én szerintem elmegyek, jobb lesz. – és itt még nyelt egyet, csak úgy bírta folytatni. – Jó volt a buli. – és már ment is, vissza se nézve. Végig ment a folyosón, egészen a ház kijáratáig, ott kiment a teraszra, nem is gondolva Joshra, aki kitudja, merre jár, és végül az utcán meglátta Wrent, aki épp tolatott le a kocsijával a kapubejáróról, de ahogy meglátta Bellát, megállt, és lehúzta az ablakot:

- Haza vigyelek? – kérdezte a lánytól, teljesen normálisan. – Vagy vársz valakire?

- Nem, nem várok senkire, és… ha nem nagy gond, akkor megköszönök egy fuvart!

- Gyere! – mosolygott rá, és Bella itt tényleg odament a kocsihoz, és beült az anyósülésre. – Hogy telt az estéd? – kérdezte rögtön Wren, miközben kitolatott, és elhajtott a háztól.

- Hát, szerintem inkább hagyjuk. Neked?

- Nem igazán emlékszek semmire, reggel meg a többiek között ébredtem. – vágott egy őszinte, ez gáz grimaszt. – Te és Adam még régebben együtt voltatok, ugye?

- Igen, valahogy úgy.

- Az estét pedig vele töltötted. – jelentette ki, minden kérdés nélkül.

- Ezt hagyjuk, már mondtam.

- Jól van, na, bocs. Ugyan ott laksz, mint Josh?

- Igen… - és már meg is álltak a ház előtt. – Ez gyors volt.

- Valamelyik nap ráérsz? – kérdezte Wren, halvány mosollyal.

- Sajnálom, de nem igazán. Köszi, a fuvart, majd még valahogy meghálálom!

- Szavadon foglak! – és itt Bella már ki is szállt a kocsiból.

- Szia, és még egyszer köszönöm. – csukta be végül az autó ajtaját, és elindult a ház felé. Hallotta még, hogy Wren dudál egy rövidet, és úgy hajt el.

Bella némán lépett be a házba, ahol a konyhában már meg is látta Jennetet.

- Megjöttem, szia. Kell segíteni valamiben?

- Dehogy kell, menj csak pihenni. – kacsintott rá Jen, és Bella itt némán szót fogadott. Hangtalanul felment a lépcsőn, be a szobájába, ahol levetkőzött, és elment fürdeni.

Egy kád meleg vízben pihentette meg meggyötört testét. A víz egész felszíne tele volt fehér, barack illatú habbal, amire már szüksége volt a lánynak. Egyszerűen elege volt, már annyira kibaszottul elege, hogy az nem igaz. Adam, Brian és Wren. A fiatalabbik Sullivannel mostantól kezdve örökre, végérvényesen végzett. Soha többé nem fogja hagyni, hogy a fiú újra játszhasson vele, egyszerűen őrültség. Elgyengítette az-a vallomás, az-az idióta vallomás, ami teljes képtelenség még a mai napig. Az is csak a játék része volt, hogy Adam megtudhassa, mennyit is változott négy év alatt. Ha ennyire mérges, akkor mégis miért nem bírja elhinni ezt a fiúról. Hisz ismeri, ő mindenre képes, de erre nem, nem erről híres, ez csak egy rossz vicc, egy nagyon rossz vicc.

Wren egyszerűen nem téma, nem történt vele hála az égnek semmi komoly, tehát kész. Brian pedig… Ő az a rész, ahol el kell gondolkoznia. Akarja az idősebbik Sullivant, vagy nem? Szereti őt? Vonzódik egyáltalán hozzá annyira, hogy értelme legyen vele maradni még ezek után is? Hisz megcsalta Briant, a saját öccsével. Képes lesz ezek után a szemébe nézni? Nem, Brian nem ezt érdemli, ő nem. Nála jobb embert még sose ismert. Vannak hibái, ő se tökéletes, de nem érdemli meg azt, hogy Bella így bánjon vele, nem érdemli meg, hogy csak játszanak vele, ő nem, soha. Meg kell tennie, ennyi, kész. A Sparks lány ezzel a gondolattal fogta meg a telefonját, ami a fürdőszobai szekrényen pihent, és kezdett pötyögni:

„Nem mertelek hívni, nehogy megbeszélésen legyél, de beszélnünk kell. Majd hívj, fontos!” – ennyi, csupán tizenkét szó, de ebben mindent leírt. Az SMS-e nem volt túl vidám hangvételű, de elküldte, nem tehetett mást, ezek után pedig csak várt és várt.

9. rész VÉGE