4. rész: idegenek

Az élet egy kemény játék, és az benne a legjobb játékos, aki a nélkül szórakozna, hogy lebukna. Valamit úgy csinálni, hogy senki se veszi észre a valódi célod, a játék valódi nyereményét számodra, az annyira nehéz, hogy kevesen képesek csupán rá, de aki képes rá, az hiba nélkül játszik, tökéletesen.

Bella Sparks az éjszaka közepén, hajnal egy környékén még az ágyában álmatlanul forgolódott. Fáradt volt, de egyszerűen nem bírt elaludni, pedig már órák óta próbálkozott, és mivel nem bírt mit csinálni, az agya több gondolat között cikázott. Túl forgalmas volt számára az elmúlt egy nap, hisz új emberekkel ismerkedhetett meg, újra találkozhatott Adammel, akivel megbeszélték a dolgokat, és a nap végén Josh felajánlott neki valamit, ami egy kicsit elgondolkoztatta. A Williams fiú azt a lehetőséget ajánlotta fel Bellának, hogy tegyék féltékennyé Adam Sullivant, úgy legalább megtudják, hogy a fiú mit is érez valójában a lány iránt. Hogy ez Joshnak miért is lenne jó?

- Először is, tartozok ennyivel Adamnek, másodszor pedig… én is féltékennyé akarok tenni valakit! – jelentette be Joshua a lánynak őszintén, és fél mosollyal az arcán. – Szóval, mit szólsz?

- Nem tudom, Josh. Később tesók leszünk, ezért nagy marhaság lenne akármibe is belevágni.

- Gondolkozz el rajta jobban, és szólj, ha döntöttél! – mosolygott rá bíztatóan a fiú, és igen, ez miatt nem bír ő most aludni. Adam nem hülye, simán lebuknának előtte, hisz nem bírnak szerelmesek, lenni, ha valójában nem azok, ez képtelenség. Még a profi színészeken is látszik egy bizonyos mértékig, hogy nem igazak az érzések, akkor a tizenéves fiataloknak, hogy menne ez jobban?

Az egész annyira lehetetlennek tűnik, mégis meg akarja csinálni, mert kíváncsi Adam reakciójára. De mi van, ha ez miatt a kis csel miatt kiközösítik majd a baráti társaságokból? Hisz Josh ténylegesen az apja barátnőjének a fia, akik lassan már eljegyzik egymást, utána pedig jön az esküvő, ahol mostoha tesók lesznek. Mégis csak egy házban élnek, közös háztartásban, meg minden. A szobájuk között nincs 10 méter… Ááá, képtelenség, egyszerűen marhaság ez-az egész.

Bella Sparks ezek után olyat tett, mint még soha. Felvette a köntösét, belebújt a papucsába, és lesettenkedve a lépcsőn, a hátsó kapunk keresztül kiment a Családi öbölhöz, amit az ablakából is látni.

Az idő már egyre csak hűvösödött és hajnal kettőre járhatott, de nem volt teljesen sötét a teliholdnak köszönhetően. Az ég teljesen tiszta volt, ezért a csillagok csak úgy ragyogtak. Ha az ember jól megnézte látni lehetett a tejutat és a többi nevezetes csillagképet. Bellát elvarázsolta a látvány, és a gondolatai máris kitisztultak. Nem gondolt tovább Joshra és az ajánlatára, se Adamre és a viszontlátására, se semmi másra, csupán arra, amit a saját szemével látott, ami eléje tárult. Csend volt és béke, szinte lírai volt az egész, egészen addig, amíg ezt a harmóniát meg nem törte egy apró puffanás. Bella rögtön szétnézett, és már meg is látta a hang okozóját, egy embert, aki a homokban ült. Közelebb ment hozzá, óvatosan és már ki is merte jelenteni: egy srác volt a homokban, Armani öltönyben és nem túl jó kedvvel.

- Minden oké? – kérdezte félénken Bella, szinte alig hallhatóan, mire a fiú már rá is nézett.

- Persze. – ezt mondta, mégis a hangja tele volt feldúltsággal, rosszkedvvel és gúnnyal.

- Tudod, hogy hol vagy?

- Tudom, nyugi, nem vagyok részeg! – mosolyodott el, és itt már fel is tápászkodott. – Brian vagyok.

- Én Bella. – mosolyogtak össze.

- Mit keresel idekint hajnalban, pizsamában? – kérdezte Brian furcsa hangon. Nagyon nem értette a dolgot.

- Nem bírtam aludni, és kijöttem sétálni egy kicsit. Te mit csinálsz itt öltönyben?

- Megbeszélésem volt.

- Hajnal kettőkor?

- Már nyolc körül végeztem, de nem volt kedvem hazamenni. – túrt bele a saját hajába a fiú, fél mosollyal az arcán. Bella csupán itt vette észre a férfi tekintetét, ami szinte bordónak tűnt a hold fényében. A haja szinte fekete színű volt, amolyan elhanyagolt, kócos haj. A fekete Armani öltönyhöz egy kék nyakkendő volt rajta, ami enyhén meg volt lazítva. A férfi, aki ezek szerint minimum 4 évvel volt idősebb Bellánál, mivel már dolgozott, üzletember volt.

Bellának valahogy az-az érzése támadt a fiúval kapcsolatban, hogy nem idegenek egymás számára, pedig igenis azok, és ugyan ez az érzés Brian-ben is megvolt. A férfi sose bízott túlzottan az emberekbe, a lánnyal szembe mégse gondolkozott el a titoktartáson vagy akármi hasonlón. Óvatosan, szinte észrevétlenül nézett végig a Sparks lányon, aki egy köntösben, és alatta egy rövid hálóingben álldogált a homokban, kezében a papucsával. Érdekes látványt nyújtott hajnal kettő környékén, főleg, hogy szinte természetellenesen nézett ki jól.

- Iskolás vagy még? – kérdezett rá nyíltan Brian.

- Igen, most leszek végzős. Te gondolom, dolgozol?

- Ja, egy örökölt céget vezetek.

- Nem lehet rossz, irigyellek! – mosolyodott el Bella, mire a fiú csak felnevetett.

- Katasztrófa az egész. Egy olyan céget kéne a legjobbá tennem, ami most a legalján van, semmi esély.

- Ki tudja… Csak próbálkozni kell, minden lehetséges módszert be kell vetni! – bíztatta Bella.

- Miért vagy te ebbe ennyire biztos?

- A mostohaapám örökölt egy céget, hasonlóan, mint te. A legaljáról vitte fel az egészet egy év alatt a legtetejére, mert kitartott. – és igen, ez az egyetlen dolog, amiért világ életében tisztelni fogja az anyjának a vadonatúj pasiját. Sikeres, ért ahhoz, amit csinál, pedig kezdőként kezdte, minden tudás és esély nélkül, de kitartott, minden módszert bevetett, és most egy híres cég igazgatója.

- Elismerésem, én is kb. egy éve próbálkozok, de semmi. – jelentette ki Brian. Ő az a fajta srác volt, akinek az arca mindvégig, míg beszélt kifejezéstelen maradt, de a hangsúlyai mindent elárultak. A kellemesen mély hangja arra késztette az embert, hogy hallgatni akarja.

- Próbáld tovább!

- Majd meglátjuk mi lesz. – és Brian itt csak felsóhajtott. Egy ideig elgondolkozott azon, hogy megkérdezze-e azt, ami az eszébe jutott, de végül úgy döntött megteszi, hisz nincs veszteni valója. – Nekem most már mennem kéne, de… holnap estefelé ráérsz?

- Attól függ.

- Van kedved eljönni velem vacsorázni? – mosolyodott el rejtélyesen a fiú.

- Van, persze, miért is ne. Mikor?

- Nyolcra érted megyek.

- Rendben van, itt lakom! – mutatott kezével a házuk felé.

- Remek, akkor hát, viszlát, Bella! – kezdett hátrálni a srác, de nem fordult még el.

- Jó éjszakát!

- Neked is. – mosolygott továbbra is a férfi, de mivel Bella is elindult a ház felé, ezért hát ő is elfordult és már ment is hazafelé.

Bella Sparks széles mosollyal az arcán ment be a házba, settenkedett fel a lépcsőn, be a szobájába, egészen az ágyáig, ahol aztán mosolyogva merült mély álomba. Aznap este sikerült elérnie, hogy nem gondolt már Josh ajánlatára, se Adamre, egyedül Brian-re, az új, ismeretlen üzletemberre, aki ezek szerint még sok meglepetést tartogat a számára.

4. rész VÉGE