2. rész: Egy család

Sparkstones új napra ébredt. A sirályok már belekezdtek az-az napi „énekükbe”, a munkásemberek elindultak dolgozni, a tengerpart elkezdett megtelni és a Sparks, Williams ház is éledezni kezdett. Jennet jó anya módjára belevágott az omlettek csinálásába, közbe pedig Michaellel beszélgettek az előzőnapi esetről.

- Egy alig 17 éves srácot kellett sürgősen megmentenem, átment rajta egy traktor és minden percre szükség volt. Bíztam benne, hogy hamar végzek, de majdnem 10 órás műtét volt.

- Atya ég, és sikerült megmenteni a fiút? – aggódott Jennet.

- Sikerült, bár nincs a legjobb állapotban, de él.

- Az a lényeg. Büszke vagyok rád! – mosolyodott el Jennet, és adott egy csókot a férfinek. Michael és Jennet már 6 éve egy pár, de csupán fél éve élnek együtt, a férfi házába. David és Josh elfogadta őt, Jennet pedig fülig szerelmes, mint ahogy Mike is. A család is teljes, főleg most, hogy Bella is közéjük tartozik.

A Sparks lány a finom illatokra és az erős napsütésre kelt. Felült az ágyában, és körbenézett. Hát nem álmodott, tényleg itt van, egy ilyen helyen, az apjával. Álmosan kószálódott ki az ágyból, egy túlméretezett pólóban és egy rövidnadrágban. A haja csupa kóc volt, de őt nem érdekelte, úgy ment ki a teraszra, és szívta magába a tenger okozta sós levegőt. A nap már akkor majdnem delelt, és olyan meleget árasztott magából, amit a lány még sosem érzett. Élvezte, ahogy a lágy szellő végig simítja a testét, élvezte a sirályok hangját és a napsütést. Ahonnan ő származik, ott is szép az idő, de sosincs ennyire meleg, főleg nem reggel. A tenger látványa abban a városban csak a képeket látható, a sirályok „éneke” pedig még ismeretlen Bella számára. Még régebben a biológia tanárnője mesélte nekik, hogy milyen kellemes egy ilyen madár hangja, mennyire tengeres… Hát, lehet, hogy nem jól érzi, de ez szerinte csak enyhén idegesítő és kész.

Bella visszament a szobába, felvett egy rövidnadrágot és egy pólót, átfésülte a haját és már ment is le a konyhába.

- Jó reggelt! – mosolygott a két felnőttre. – Szia, Apa! – adott egy puszit az apja arcára, aki ezt boldogan fogadta.

- Szia, kincsem! Sajnálom, hogy nem bírtam tegnap kimenni érted, sürgős műtétem volt!

- Semmi gond.

- Minden rendben volt?

- Persze. – bólintott a lány.

- Sziasztok! – jelent meg hírtelen Bella mellett Josh, kócos hajjal és álmos tekintettel. Egy egyszerű melegítő nadrág volt rajta és egy póló, amolyan pizsamaszerű viselet.

- Szia, Joshua! – nézett rá Michael, Jennet pedig csak rámosolygott, túlságosan el volt foglalva az omlettekkel.

- Gondolom anya mondott neked valamit rólam… - jegyezte meg Josh.

- Nem hallottam tőle semmit. Miről kellett volna?

- Ömm. Beszélhetnénk négyszemközt?

- Persze, gyere, menjünk ki a teraszra! – és már indultak is. Joshon észre vehető volt az abszolút tartás Michael irányába, látszott, hogy nem a papucs apukáról van szó, aki elkényezteti a gyerekeit.

- Apa szigorú a fiúkkal? – érdeklődte Bella Jennettől.

- Nem, nem igazán, csak nem engedi el őket, főleg Josh-t nem, aki így is folyton valami bajt csinál.

- David az nem?

- Nem, ő se ártatlan, de ő mégis másabb mértékű dolgokat csinál, de ez általában így szokott lenni a tesóknál, hogy a kisebb a rosszabb. – mosolyodott el optimistán Jennet. – Ez ugyan az, hogy például Josh volt az, aki kevésbé akarta még az elején elfogadni Michaelt, ő egy ideig a nagyszüleinél lakott, de végül engedett és most ahhoz képest jóban vannak.

- Csak úgy visszajött ide, hogy szeretne veletek lakni újra?

- Nem, dehogyis. Az apád ment el beszélni vele, és végül együtt jöttek haza. – miközben Jennet ezt az egészet mesélte az arckifejezésén és a mosolyán látszott, hogy nagyon fontos neki a család, a fiai és Michael.

- Értem. – bólintott Bella. – David alszik még?

- Nem, már hajnalban elment, be kellett mennie a főiskolára.

- Hányad éves?

- Másodéves lesz szeptembertől…

- Josh meg végzős?

- Igen. :) Veled egy idős, igaz? – erre Bella csak némán bólintott és kinézett az ablakon, amin keresztül pont látta Josh-t és az apját. Pont a fiú beszélt, Michael pedig csak figyelt rá és néha meg-megjegyzett valamit. Nézte, ahogy Joshua hanyagul vállat von, és végül elindul befelé, faképnél hagyva a férfit. Michael-ön határozottan látszott, hogy nem végzett még, de Josh-t ez láthatólag nem érdekelte túlzottan.

Ezek után a reggeli csöndesen és a két férfi között feszülten telt. Michael beszélt, szidta a fiút, de az úgy tett, mintha nem is figyelne rá.

- Oké, egyezzünk meg abban, hogy mához egy hónapig nem kapsz kocsit, utána pedig majd meglátjuk, a viselkedésedtől függ minden! – adta fel Mike.

- Rendben van. – mondta Josh nem túl boldogan, és itt már mindenki végezve a reggelivel indult a maga dolgára. Bella apja kiment a kertbe, Jennet elmosogatott, és neki állt az ebédnek, visszautasítva Bella segítségét, Josh bement a szobájába, a Sparks lány pedig leült az ágyára, a laptopjával az ölében.

A webcímhez bepötyögte az egyik közösségi oldal címét, megadta az email címét és a jelszavát, utána pedig már bent is volt. Az üzenetei között 5 olvasatlan volt, amiket szépen végig olvasgatott és válaszolt rájuk. Mindegyik egy-egy barátnőjétől jött, hogy mi a helyzet vele. A válaszaiban minden részletesen írt le, szépen és vidáman, próbálta abban a pár sorban átadni azt, amit érez. A boldogságot, elégedettséget, elvarázsoltságot, izgalmat és azt a furcsa érzést, amit nem bírt mivel jellemezni. Egyszerűen olyat érzett, mint még soha, hisz egy olyan helyen volt, ahol egészen odáig még sosem. Egy olyan házban, ahol sose, és olyan emberekkel, akik egészen az előző napig ismeretlenek voltak a számára. Mégse érezte magát rosszul az új környezetben, tele változással. Mégis jól elvolt, boldogan és elégedetten, hisz nem bánta meg, hogy több ezer kilométert utazott és ott hagyott mindent, ami eddig az élete volt. Tiszta lappal kezdhetett egy új városban, szeptembertől egy új iskolába, új barátai lehetnek, akiknek azt a Bellát mutathatja meg, akit csak szeretne.

- Zavarhatok? – kopogtatott be Josh a szobába, félig belépve.

- Persze.

- Néhányan lemegyünk a partra, van kedved jönni?

- Ha nem zavarok, akkor van.

- Ha zavarnál nem hívnálak! – mosolyodott el a fiú. – Legalább megismersz néhány jó arcot! Mennyi idő kell elkészülni?

- Tíz perc.

- Ejha. – lepődött meg Joshua. – Oké, akkor egy negyed óra múlva itt vagyok. Vegyél fel fürdőruhát, kelleni fog! – és már ott se volt. Bella itt kikapcsolta a laptopját, felállt és elő kotorta a bikinijét, ami egy színes, egyszerű darab volt, mégis tökéletesen állt rajta. Utána a haját hagyta szépen a vállára omlani, és a fürdőruha felé felvett egy nyári ruhácskát. Nem volt túl öltözve, mégis csinos volt, és pont elkészült mire Josh újra kopogtatott, de nem nyitott be.

- Búj be! – szólt neki Bella, és a fiú már be is lépett, de egy pillanatra megtorpant. Minden probléma nélkül szépen végig nézett a lányon, és végül a magasba szökött az egyik szemöldöke.

- Jól nézel ki!

- Köszi. – Joshua egy Nike rövidnadrágban volt, ami a fürdőnadrágja is volt egyben, és az felett egy sima, egyszerű, fehér pólóban. – Te sem panaszkodhatsz! – erre pedig Josh csak elmosolyodott.

- Gyerünk! – és már mentek is. Bejelentették a szülőknek, hogy kimennek a partra és már ott se voltak.

Egy ideig némán sétáltak egymás mellett, egészen a sarokig, de utána Josh megszólalt:

- Előre szólok, a srácokkal óvatosan, eléggé örültek!

- Az mit jelent?

- Majd meglátod! – vigyorodott el a fiú, és itt már oda is értek a szomszéd strandhoz. Egy ideig sétáltak a homokban, de végül rátaláltak a kis csapatra, ami tele volt Bella számára ismeretlen alakokkal. Egyedül egy valakit ismert, de azt túlzottan. Ahogy összenéztek, a lába lefagyott, nem mozdult tovább, csak nézett az ismerős alakra, aki szintén csak nézett rá. Az nem tűnt meglepetnek, vagy egyszerűen csak nagyon jól titkolta, de mind a ketten csak egy valamire gondoltak: „Ő vajon mit keres itt, Sparkstones-ban?”

2. rész VÉGE