1. rész: Változások

Az élet telis tele van változásokkal. Vagy az emberek, vagy az érzések vagy a világ változik, de valami mindig, még ha nem is érzékelhetően. Bella Sparks életében minden fenekestül felfordult, amikor a külföldön élő édesapja felajánlotta neki, hogy kimehet hozzá. A város több ezer kilométerre van tőlük, Bella mégis elgondolkozott rajta. Az anyja most költözött oda egy dúsgazdag pasashoz, akinek két elkényeztetett, hisztis ikerlánya van. A Sparks lány amennyi időt csak bír, távol marad otthonról, egyszerűen utál már ott lenni, egy perc nyugta sincs. Az édesanyja rábízta a döntést, az ikrek örülnének, az apja szeretné, hogy menjen, akkor mi tartaná vissza? Talán a barátai, de azok se igazán, hisz ha megígéri nekik, hogy néha beszélnek majd telefonon, akkor azok is örülni fognak a boldogságának. Ezek után az átvetések után végül tényleg úgy döntött Bella, hogy megy, elmegy Sparkstones-ba, az apjához, és boldog lesz.

A repülőn ülve zene üvöltött a fülébe, miközben a JOY legújabb számát olvasta. Hosszú, hullámos szőke haja a szemébe lógott, ezért nem győzte eltolni onnan. A világos koptatott farmere és az egyszerű felsője amolyan nagyvárosinak tűnt, legalábbis ezt mondták neki mindig a barátnői. De hát mit tehetne, ha egyszerűen szeret így öltözni, és nem fog csak azért mini szoknyába bújni, mert az a menő.

 - Sparkstones, tehát ez vagy te! – gondolta Bella alig észre vehető mosollyal az arcán, miközben felállt és elindult a kijárat felé, hisz a repülő leszállt, megérkezett az apja városába. A reptér olyan, mint bárhol máshol, az emberek szintén.

Bella amint bekapcsolta a telefonját már kapta is az SMS-t az apjától: „Sajnálom kicsim, de be kellett ugranom, dolgozni. Jennet fia fog téged várni a négyes kijáratnál, remélem, megtaláljátok egymást!” Ennyi, kész, egyszerűen ennyi. Jól kezdődik eddig, Bella még csak most érkezett, de máris keresnie kell. Mégis, hogy fog megtalálni egy olyan srácot, akit nem is ismer, akiről még nem is hallott. Egyedül Jennetet ismeri, az apja házastársát, de nem tudott róla, hogy van neki egy fia. A Sparks lány megkapta a csomagjait, és azokkal elindult a négyes kijárat felé. Ott pedig szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a kijárat környékén ezer meg egy ember van, de… csak egy valaki tart a kezében egy Bella Sparks feliratú táblát. Egy srác volt az, egy egyszerű sötét farmerben és egy pólóban. A táblát hanyagul a jobb kezében tartotta, a jobb lába mellett, és közbe nézelődött. Egy pillanatra mintha össze is nézett volna Bellával, de utána tovább nézett.

- Szia, engem vársz! – ment oda hozzá a Sparks lány, halvány mosollyal az arcán. Tetszett neki, ahogy a fiú szépen óvatosan felvonja az egyik szemöldökét, és fél mosollyal néz rá.

- Te vagy Bella?

- Igen.

- David vagyok, szia! Gondolom, tudod, hogy apád engem küldött!

- Küldött egy SMS-t! – jelentette be Bella mit sem törődő stílusban, és követte a fiút, aki elindult a parkoló felé, a kocsihoz. Egy eléggé újnak kinéző fekete, fényes BMW-hez mentek oda, és abba is ültek be.

- Nem rád számítottam! – jegyezte meg David, miközben gyújtást adott és indított.

- Mert, kire?

- Apud annyira nem ilyennek emleget, azt hittem fiatalabb vagy, jóval fiatalabb!

- Ennyire öregnek nézek ki?

- Dehogy, csak nem erre számítottam. – nevetett fel a fiú, és egy kicsit rálépett a gázra. Bella az ablakon kibámulva kémlelte a várost, és az ott lakó embereket. Ugyan olyan minden, mint a régi városában, csak attól különbözik, hogy itt máshol fog élni, másmilyen házban és teljesen más családdal. Ettől a gondolattól szinte az egész teste beleremegett, mégis várta, és egyszerre félt a jövőtől.

Az autó egy pár perc múlva már le is lassult, és megállt egy nagy ház előtt.

- Megérkeztünk! – mosolygott rá David, és kiszálltak a kocsiból. A fiú segített neki a csomagoknál, és így mentek be a házba. Egy 2 szintes ház, ami szinte óriási volt az előző otthonához képest. Az udvarban 3 garázs, egy medence és egy vendégház. A fűzöld és frissen locsolt, a bejárat pedig egyszerű és modern. Bella követte Davidet az előszobáig, ahol a fiú lerúgta a cipőit, és megszólalt:

- Megjöttünk! – erre a szóra már meg is jelent Jennet, Bella apjának a barátnője, és David édesanyja.

- Üdv, itthon, Bella! – mosolygott rá, és két puszival üdvözölte. Eddig egyetlen egyszer találkoztak, az is csak futólag volt, amikor múlt nyáron mentek nyaralni kettesben, és beugrottak Belláékhoz. Jennet már akkor is szimpatikus volt, hisz roppant mosolygós és kedves nőnek tűnt, és ez a véleménye még a mai napig nem változott. – David remélem nem mondott semmi rosszat!

- Dehogyis, rendes volt!

- Az édesapád üzeni, hogy sajnálja, hogy nem lehet itt, de amint végez a sürgős műtétével már rohan is haza! – Bella apja egy híres baleseti sebész, ami azzal jár, hogy akármikor behívhatják dolgozni, biztos most is az történhetett.

- Semmi gond, megértem.

- Kérsz valamit enni, inni?

- Nem, köszönöm.

- Akkor megmutatom a szobádat, rendben van? – erre Bella csak némán bólintott, és már indultak is fel a lépcsőn, fel az emeletre és ott végig egy rövid folyosón. – A te szobád a fiúké mellett van, pont közöttük. A szobához külön fürdő és terasz van, ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan szólj, és alakítunk rajta! – mondta Jennet és kinyitotta a szoba ajtaját.

- Fiúk?

- Davidnek van még egy testvére, aki két évvel fiatalabb nála, bár olyanok, mint az ikrek! A másik gyereket Joshnak hívják, vele majd a vacsoránál bírsz találkozni, mert jelenleg nincs itthon. – és miközben a nő beszélt, Bella elé tárult a vadonatúj szobája. A helyiség fényes volt, és szépen berendezett. Látszott, hogy a bútorok még újak voltak, épp, hogy lejöttek a boltból, a tapéta pedig épp, hogy fel lett téve. A teraszajtó nyitva volt, ezért kellemes szellő és fújdogált a szobába.

- Úristen, ez hihetetlenül szép! – csúszott ki Bella száján, amikor megállt a szoba közepén. Jennet az ajtóból mosolygott rá elégedetten.

- Próbáltam minél jobban berendezni, de a bútorok és a tapéta az apád érdeme is, már nagyon várta, hogy gyere!

- Köszönöm, Jennet!

- Igazán nincs mit, remélem, jól fogod magad érezni velünk!

- Ez nem is kérdéses! – jelentette ki, itt pedig Jennet elnézést kért és távozott. Bella körbe fordult kétszer-háromszor a szobába, és csak utána látta meg a bőröndöket a sarokban. David már itt járt, és úgy néz ki betette ide őket. Normális srácnak néz ki, valamiért mégis tart tőle, túl titokzatos.

A Sparks lány egy időre csak leült az ágyára és onnan nézelődött. A szoba minden milliméterét felmérte és végül kibámult az ablakon, a kilátás, pedig ami elé tárult egyszerűen elvarázsolta. A ház mögött a tenger hullámai csapódtak a homokra. A parton egy árva lélek sem volt, csupán a magányos hullámok, amik annyira hatalmukba kerítették a Sparks lányt, aki csak nézte és nézte a vizet, és a mögötte lefelé nyugvó napot. Az egész annyira varázslatos volt, éppen ezért ígérte meg magának Bella, hogy legkésőbb holnap lenéz a partra, muszáj! Ezek után pedig elkezdett kipakolni. A ruháit szépen a szekrényekbe helyezte, az emléktárgyait a polcokra és két képet az éjjeliszekrényre. Ahogy elkezdett kipakolni, a szoba megtelt élettel, és egyre jobban a sajátjának kezdte érezni, észre se véve az idő múlását. A szobába már lassan sötét volt, amikor Bella egyszer csak két kopogást hallott. Az ajtó felé nézett és meglátott egy számára teljesen ismeretlen srácot. Biztosan ő Josh, gondolta a lány.

- Hello, Josh vagyok, David tesója.

- Szia, én Bella, Michael lánya.

- Tudom, volt már szerencsém hallani rólad. :D – vigyorodott el.

- Gyerekek, vacsora! – ordította el magát a földszintről Jennet.

- Megyek. – és már ott se volt. Bella még hallotta, hogy csukódik egy ajtó és kész, semmi további hang. Az orrával érezte a vacsora finom illatát, éppen ezért lement az ebédlőbe, ahol Jennet volt egyedül.

- Segítek! – mondta Bella, és segített a nőnek teríteni. A négy tányért szépen letette a hat személyes asztal négy részére, kitették az ennivalót, a vizet és már ott is voltak a fiúk.

- Mike merre jár? – kérdezte Josh, amint leült az egyik székre és látta a négy tányért.

- Be kellett neki mennie dolgozni, lassan már jön!

- Jó kedve van?

- Eddig még az volt, miért? – érdeklődte Jennet kíváncsian, de mielőtt Josh válaszolhatott volna, David megszólalt:

- Már megint mit csináltál?

- Összetörtem a kocsim!

- Hogy mit csináltál? – emelte fel a hangját Jennet, letéve a kezéből a villát.

- Nem fogom még egyszer elmondani.

- Ezt nem hiszem el, Josh, ezt nem hiszem el!

- Bocs, így alakult!

- Neked semmi bajod? – váltotta át az aggódás a düh helyét Jennet arcán.

- Semmi, nyugi. – mosolyodott el a fiú.

- Hihetetlen vagy! – rázta meg a fejét Jennet, és rámosolygott Bellára. – Mond, hogy te nem vagy ilyen?

- Dehogy vagyok. – mosolyodott el a lány, és itt Jennet elkezdett mesélni a napjáról mindenfélét. Hogy hol járt, kivel találkozott és mit beszéltek, minden apróbb részletett, a fiúk pedig… David próbált figyelni, de Josh egyszerűen csak játszott egy borsószemmel. Látszott rajta, hogy vagy nagyon fáradt, vagy már elkezdte ásni a sírját.

Ezek után, miután végeztek a vacsorával, mindenki ment a saját szobájába, és Bella egy gyors tusolás után már aludt is. Lefárasztotta az a sok utazás és ez a nagy változás, túl sok volt neki ez egy napra… Az éjszaka folyamán az apja be is ment hozzá, és adott egy csókot a homlokára, de ő ezt észre se vette. Ilyen Bella Sparks, egy roppant kedves lány, aki túl szép és jó, hogy igaz legyen.

1. rész VÉGE