Sziasztok! Az életem valahogy most teljesen megváltozott. Elvesztettem azt az életkedvet, ami egy egész hónapig kísért, és egy elkeseredett, kisírt szemű jó kislány lettem. :( Mondjuk úgy, hogy már jobb, mint kedden volt, sokkal jobb, mert tegnap és ma is mellettem voltak a barátaim, akik végig hallgattak, megvigasztaltak, megölelgettek és a lelkemre beszéltek. Az-az igazság, hogy nem igazán tudom, hogy kinek a felfogása segített a legtöbbet, de nem is igazán lényeg. Köszönöm szépen. :$

És mondjuk úgy, hogy még úgyse lett jobb ez az egész Robi ügy, hogy kaptam, úgy ahogy választ a miértekre. Mert tegnap beszéltem Robival, visszaírt valami furcsa módon és beismerte, hogy a haverjai mondták azt, hogy szerintük nem illünk össze, és, hogy én túl jó kislány vagyok hozzá. Az tök mindegy, hogy a haverjai már akkor részegek voltak, amikor megismertek, de Robi mégis inkább rájuk hallgatott, mert ők mindenkinek csak jót akarnak. Az teljesen mindegy, hogy még azt is elmondta, hogy érez irántam valamit, de valahogy ő is gondolja, hogy nem menne ez nekünk, mert én nem vagyok Ő hozzá való.

Az a baj, hogy értelmetlen minden, meg szar is, mert ezek nem indokok, mert nem igaz, hogy úgy hallgat másokra, hogy azért érez valamit. Mert csak bemutatott otthon, csak szép szavakat mondott, meg hát egy csodálatos szilveszteren vagyunk túl. De sajnos nem tudok mit tenni, Robi eldöntötte és kész, Vége.

Csak az-az egészbe a legrosszabb, hogy igazam lett. Én mondtam neki, hogy félek találkozni a haverjaival, mert nem érzem még olyan erősnek a kapcsolatunkat, hogy túléljük azt, hogyha mondjuk, a haveroknak nem tetszem, vagy netán talán a szülőknek. De a haverok nyertek, nekem pedig igazam lett, és ilyenkor ezt utálom. :l Amolyan megérzés szerűen történt minden… És én már nem tehetek semmit, csak bízhatok abban, hogy hátha hiányzok majd neki, és megbánja a döntését, és újra felkeres. Újra találkozni akar majd, és én akkor megbocsájtok neki. Tudom, hogy marhaság lenne, de nem bírnám neki azt mondani, hogy kopjon le, mert megbánnám, és éppen ezért nem akarom. :(

Mondjuk úgy, hogy szar az egész helyzet, és már elegem van. Este alig aludtam valamit, könnyes szemmel keltem és úgy is készülődtem, hisz a nyakláncomról eszembe jutott, hogy az volt rajtam szilveszterkor is, a sminkről az, hogy azokat használtam akkor, amikor vele voltam, és a parfümről pedig az, hogy ezzel voltam befújva, és Neki is tetszett. És ez így rossz, mert ennek nem kéne így lenni. Holnap lesz egy hónapja, hogy ismerjük egymást, és nekem már minden dolgom hozzá kötődik.

De erős vagyok és leszek, mert eldöntöttem, hogy nem én vagyok a hibás, én nem tettem semmi rosszat, csak önmagamat adtam, és hogyha neki ez nem tetszett, akkor hát nem bírok mit tenni, sajnálom, de tehetetlen vagyok. Éppen ezért nem fogok szomorkodni és sírni se miatta, mert nem éri meg. :(

Ezekkel a gondolatokkal voltam ma, és ahogy telt az idő, egyre jobb lett a napom. Suliba voltam, ahol negyedik órától kezdve már nevettem és jó kedvem volt, és nem akartam csöndbe maradni. Mert tudtam, ha csöndbe maradok, akkor előjön az-az üresség, és rögtön Robira fogok gondolni. De ma jó kedvvel jöttem haza, csak mosolyogtam, nevettem és kész. Egy fizika és egy informatika ötös után meg is tehetem, azt hiszem. :) Ez az egész lelki és szívzűrömet meg majd átvészelem, ígérem. ;) Erős vagyok én, túléltem már ezt egyszer, most is túl fogom, és lesz más, aki sokkal jobban fog rólam gondoskodni, aki úgy fog szeretni, hogy nem foglalkozik mások véleményével. Akinek fontosabb leszek, mint bárki más.  :$ Szurkoljatok nekem, és mondjatok el néhány imát! *-* Jók legyetek!