160. szép napok2012.11.14. 22:19, Lolly^^
"Ahhoz, hogy rá eszmélj valaki mennyire fontos neked, el kell előtte veszítened, akár egy kis időre is. Lehet az egy, vagy két nap, az a lényeg, hogy hiányozzon." :$
Sziasztok! :) az eltelt két napom egész jóra sikeredett. :) tegnap, azaz kedden kikaptam egy földrajz négyes témazárót, aminek nagyon örültem. :) hisz tavaly évvégén kettes lettem földrajzból, most pedig erős négyesre állok. :D olyan jó. :$ ** De amúgy is, az egész keddi napom nevetéssel telt, szoval nincs okom panaszra. :) A szerdám, magyarán a mai napom meg hála az égnek elég rövidre sikeredett. :) első két órán nem voltam bent, mert bőrgyógyászaton voltam, utána kémia tz-t irtam, és hatodik ora után már vége is lett a napomnak. :D a kémia témazáró nem sikerült sajnos túl fényesen, de azért bízok a kettesben. :l Képzeljétek, apum itthon van. :) majd pénteken megy, addig pihi van neki, és ez olyan jó. :) ma is annyira jó volt úgy hazaérni, hogy itthon van. :$ imádom öt, és nagyon tud hiányozni. :$ <3 És nagyjából ennyi. :) tudom, a telefonos beszámolók eléggé laposak, ezt sajnálom is, de legalább jelentkezek. :) jók legyetek!
|