Ez a hely egy olyan blog szerű tünemény, ami rólam íródott, de egy kicsit talán rólad is szól, hisz arról írok, ami engem érdekel, ami leköt, amit szeretek, de ki tudja, nem lehet, hogy esetleg te is ugyan azokat szereted, téged is ugyan azok a dolgok érdekelnek, mint engem?! :) Ezt csak akkor tudhatod meg, ha figyelemmel követsz! ;)
"Tudd, hogy mit akarsz, és valósítsd meg azt bármi áron." ;)
Sziasztok! A tegnapi, pénteki napom elég könnyűre sikeredett. Mert a földrajz topográfiát elég könnyen megírtam, németből pedig majd szerdán felelek szövegből, mert nem volt idő mindenkire. :D És én persze ezt nem is bántam. Utána a misén imádkoztam egy jót, meg majdnem elaludtam, mert most az Atya eléggé hosszúra húzta, de végül túl lettem rajta úgy, hogy mindenre emlékszek. ;) :D
A délután további részében Rose-zal és Évivel beszélgettünk a buszra várva, utána otthon ledőltem és aludtam. Később pedig jött a szombat, a hosszú hétvége első napja. :)
A mai napom végre pihenősen telt. :) Anyumékkal beszélgettem, nővéremék is itt voltak. :) Segítettem anyának a konyhában, nővéremékkel kártyáztunk, tévéztünk és filmeztem. :) Találtam egy nagyon jó kis filmet, ami a Minden kút Rómába vezet címet viseli. :) Egy nagyon jó kis film, rengetek poénnal és romantikával. :) Nekem nagyon tetszett, és eléggé feldobott. :) De félre értés ne essék, amúgy se volt probléma a kedvemmel. ;)
A pasikat illetően, hát, eléggé lapos most a helyzetem, de nem tudom, hogy ez mennyire gond. A kamerás sráccal alig-alig beszélünk már lassan egy hete, szóval szerintem ennyi volt. A 16 éves sráccal, a Drágával pedig már nem tudom, mi van. Egyik nap odáig van, utána minden szar. Ma például odáig volt. De már feladtam, hogy én őt valaha is követni fogom, hogy tudni fogom, hogy mit is akar. :) Érdekel egyáltalán? Szerintem nem. :)
Most a tanulás a legfontosabb, hogy kijavítsam azokat a csúnya jegyeket, felvegyenek biológia és angol fakultációra, vagy biológia és magyar fakultációra, még nem tudom melyik lesz. :) Azon még gondolkozok. De az a lényeg, hogy a biosz meg legyen, utána sikerüljön az érettségi, felvegyenek a Miskolci Egyetemre, Gyógytornász szakra, és mehessek ki külföldre, diplomával a kezemben. :) Mert akinek komoly tervei vannak, annak tennie kell értük, nem is keveset. ;)
Közeleg a félév is. Bele kéne húzni, jelentkezni az informatika előre hozott érettségire, amit az évvégén le szeretnék tenni, és kész. :) Jó lenne már ott járni, hogy nyár. ** :$ De addig még sok van.
Most így este is, olyan sokat énekelgettem. Rose-zal azzal szórakoztunk, hogy küldtünk át egymásnak a régi emlékeket. Az olyan számokat, amikhez egy-egy emlék köt minket, valami közös. :D És eléggé olyan számokat is találtunk, amikre én például már nem is emlékeztem. :) Ezért most így előjöttek az emlékek. :) ** És jó úgy visszagondolni a múltra, hogy nincs benne semmi olyan, amire rossz szájízzel gondolnék vissza. Tudom, erre egyedül nem lettem volna képes, mert sokan mellettem álltak/állnak, és köszönöm nekik a kitartást. :) Biztos tudják, azok, akikre gondolok! :$ De most már megyek, jók legyetek! ;)