Atya világ, még csak most látom… :( A tegnapi bejegyzés szépen elmaradt, pedig itt voltam a gépnél, kettő-három órát is. -_- Ne haragudjatok rám, nem tudom mi lelt… :) :$

A tegnapi napom nagyon jól sikerült. Nagyon sokat nevettem, megírtam a matekot, ami mondjuk, hogy nem sikerült olyan rosszul, majdnem elaludtam törin, és végre elkezdtem élvezni a tesi órákat. :D Eddig problémáim voltak vele, mivel tesin BC osztály tesizik együtt, én B-s vagyok, és páratlanul vagyunk. Jóban vagyok a C-sekkel is, de valahogy nem annyira jóba, hogy valakivel lehessek. Ezért eddig, ha párba kellett állni, mindig egyedül voltam, de mostantól nem. Van egy csajszi, Niki, aki eddig gyógytesis volt, de most már normálisan jár be a mi testnevelésünkre és így eléggé jóba lettünk, jókat nevetünk órán és ilyenek, szóval… szeretem most már a tesi órákat. :$

A mai napom pedig ismételten nagyon jól alakult. Annyit nevettem, amennyit már nagyon régen. :D Meg volt bennem egész nap némi izgalom is, ami mostanra már fokozódott, nem is kicsit. :DD Holnap találkozok a kamerás sráccal, és eléggé izgulok, várom, kíváncsi vagyok, de mégis félek. Nem tudom, olyan furcsa. :$ De nem rossz érzés. Ma délután is aludtam, beszélgettem anyáékkal és utána körmöt festettem, hajat mostam és rendbe hoztam magam holnapra. A 12:20-as busszal megyek be, és negyed kettő körül találkozunk, ha minden jól megy. Ha nem alszik el, ha egyáltalán eljön. Mert ugye fennáll annak is a kockázata, hogy lehet, csak szórakozik, és nem is akar találkozni. De fennáll az is, hogy eljön, jól sikerül a találkozó és lesz ismétlés. Nem tudom, hogy mire számítsak, és ez annyira rossz. :$ Én szeretem tudni, hogy s mint lesznek a dolgok, nem jó ez így, hogy majd meglátjuk mi lesz, alapon megyek egy találkozóra. Nincsenek terveim, vágyaim, vagy kívánságaim, mert nem merek belegondolni a lehetséges dolgokba. :) De majd csak lesz valami. :) Most megpróbálom elfogadni ezt a helyzetet, és holnap remélhetőleg jókedvvel térek haza. ** Milyen szép is lenne, úristen! :) :$ ^^

Egyébként tegnap nem Miatta felejtettem el a Blog írást, hanem azért, mert írtam. Elkezdtem egy történetet, amit egy idézet ihletett. „a semmibe bámult és éreztem, ő is ugyanúgy szenved, mint én. Átölelt, és csak ültünk együtt a verandán, mint két elveszett, szerencsétlen ember.”  Ez az, és tudom, hogy nem túl vidám, mert az egésznek most nem az a célja, hogy megnevettessem a Kedves Olvasóimat, hanem, hogy egy kicsit elgondolkoztassam. ;) Nem tudom, mikor fogom feltenni a kész történetet, mert most még csak készül, de a közeljövőben fent lesz. ;) :DD

Szóval, szurkoljatok holnap, hisz szükségem lesz rá! Gondoljatok rám szombat délután, és mondjatok el értem egy imát! :P Jók legyetek, és szép hétvégét! ^^