138. a sorsra bízva ;)2012.10.09. 22:24, Lolly^^
"A boldogság nem azt jelenti, hogy nincs semmi bajod, hanem azt, hogy akkor is tudsz nevetni, amikor elöntenek a dolgok."
Nem tudom, milyen szóval lehetne jellemezni azt a napot, amikor az emberrel olyan dolgok történnek, amelyektől kiugrana legszívesebben a bőréből, mert olyan boldog, de olyanok is, amiktől sírva fakadna… Nekem ma ilyen napom volt, és ez szerintem egy döntetlen nap volt. :”D Nem tudok jobbat kitalálni, na. :P
Először kezdeném a rosszal… Reggel, első órában összevesztem egy osztálytársammal, és egész nap be-beszólogattunk egymásnak, ami nem volt túl kellemes, de a végére az is jóra sikeredett, mert meg lettem védve. Egy osztálytársam, akiről sose gondoltam volna, hogy mellém áll, megvédett, leteremtette a veszekedő partnerem és kész. :) Ez megint amolyan Lolly-s kis öröm, de nekem akkor is jól esett. :$ **
Egyébként az egész napom jó volt, de tényleg. :) A barátaim egész nap nevetettek, meg én is őket, mert csak összenéztem velük órán és már nevettünk is, szóval nincs itt akkora gáz. :D :P
Utána hazaértem, tanultam, ettem és végül géphez ültem. :) Most eléggé későn sikerült, de itt vagyok, és beszéltem Vele. ** A sráccal, akivel kameráztam, így biztos tudjátok, kiről van szó. :P Két órát tudtunk sajnos csak beszélgetni, de több volt, mint a semmi. :) Megbeszéltük a találkozót, ami most szombaton lesz, egy óra körül. Egész délután együtt, séta a városban, beszélgetés, jó hangulat és ismerkedés. :) Már nagyon várom, remélem nem hiába! :DD
Ma anyától is engedélyt kértem, hogy találkozhassak vele, mert nálunk így működik. Ha nyílt vagyok vele, akkor megenged majdnem mindent. Most is mondta, hogy mit tud tenni, ha találkozni szeretnék vele, akkor találkozzak, csak ne basszon át. :) Jó érzés volt, hogy tényleg láttam rajta, hogy aggódik, mégis megbízik bennem. Szóval áldását adta, és remélem nem hiába! :) Jó lenne, ha összejönne egy rendes, vidám találkozó. ** Nem merek most azon gondolkozni, hogy vajon mi lesz utána, lesz-e még több találkozó, vagy ilyenek, mert nem. Minek? Az úgyse csak tőlem függ, meg még én se tudom, hogy akarom-e. A hétvégi találkozót biztos, hogy nagyon szeretném, de hogy annál többet… hát nem tudom, majd meglátjuk, ezt a sorsra bízom! ;)
Szóval ez van, ez történt ma. :) Remélem nektek is legalább ilyen jó napotok volt, hanem jobb! ;) Jók legyetek! ;)
|