108. lelki gyakorlat :)
2012.09.11. 18:32, Lolly^^
"SOHA ne add fel az álmaid, még akkor se,ha más azt mondja : lehetetlen!"
Na végre itthon… :D Ez a két nap Lelki gyakorlat roppantul fárasztó volt, de elmeséltem. ;) Hétfőn a fél nyolcas vonattal mentünk Szolnokról Tiszajenőre, ahol a templom melletti kis épületben lettünk elszállásolva. Az egész hétfői napom azzal telt, hogy imádkoztam, beszélgettünk és elmélkedtünk. :) A szüneteket eléggé áldottam, mivel nem volt túl izgalmas az a sok elmélkedik, de évente egyszer túl lehetett élni. :)
A probléma az egészben a fürdés és a pap okozta. A fürdés azért, mert a víz valamiért büdös volt, ezért egész végig, míg tusoltam, hányingerem volt, a papot illetően pedig… az egyszerűen nem volt normális. Minden létező dolgon megsértődött, vagy felkapta a vizet, szóval rajta eléggé húztam a számat, de remélhetőleg nem találkozom vele többet az életben. **
Ezeken kívül az egész két nap jóra sikeredett, este jót beszélgettünk a csajokkal, jót hülyéskedtünk, meg a fiúkon is lehetett rendesen nevetni. :D Szinte olyan volt, mint egy osztálykirándulás, szigorításokkal. :P
Hazafelé a vonaton pedig egy olyan osztálytársammal beszélgettem egész végig, akivel eddig a majdnem egy évem alatt, mióta ismerem, nem is beszélgettem egy rendeset. :) Ez furcsa volt, de jó volt megtudni róla néhány dolgot, és beismerem, kellemesen csalódtam! ;) :$
Most pedig szerintem megyek is. ;) Honlap megyek Kecskemétre bíróságra a régi ügyünk miatt, amiről már meséltem, szóval kemény napom lesz. ;) Jók legyetek!