El se hiszem, de megérkeztem a beígért új iromány első részletével. Nem egy túl hosszú valami lett, de talán valamennyire már bemutatja, hogy most milyen vonalat akarok megfogni. :)

Ha van itt még valaki, aki olvasta a régi történeteimet, az minden bizonnyal tudja, hogy mindig törekedtem arra, hogy inkább a romantikus oldalát fogjam meg egy történetnek, az erotikus helyett. Nem akartam túl nyílt és szókimondó lenni, de mivel azóta kellőképpen változtam és értem, úgy gondolom, hogy nem árt egy „kis” változás. Már az új oldalkinézeten is láthatjátok, hogy erotikus tartalom, titokzatos külső, buja vágyakkal. :) Most egy ilyen történetet szeretnék elindítani, amibe próbálok nem pornó jeleneteket rakni, csak éppen addig elmenni, hogy az olvasó érdeklődését felkeltse, és talán beindítja. ;) Szívesen fogadok véleményeket, vagy bármi tanácsot most és a későbbiekben is. Jó olvasást az első részlethez! :) :*

Az a nap se volt más, mint a többi. Hét órakor kivilágosodott, kellemes szellő fújdogált és az emberek elindultak az iskolába, munkába, vagy éppen vásárolni, sétálni. Hallottam, de nem láttam őket, mégis tudtam ezt…

Egy száll bugyiba álldogáltam az ágyam mellett, tekintetem az ágyamba fekvő idegenre szegezve. Sötét barna haja kócosan hevert, hosszú, fekete szempillái pedig nyugodt és mély alvásról tanúskodtak. Vajon mikor fog magához térni? Mikor fogja ő is megkérdezni, hogy ki vagyok, hogy hívnak? Mikor mutatkozhatok be neki és búcsúzhatok el tőle, egy valószínűleg kemény és hosszú éjszaka után. Hisz az ágyamba fekvő idegen hátát karmolás nyomok díszítik a megannyi tetoválás mellett, az én fenekem pedig ég az erős férfi érintéstől. Mégis mit művelhettünk? Hogyan történhetett meg ez megint? És vajon mikor unom már meg?! Túl egyszerű lenne tudni mindenre a választ…

Addig minden tiszta, hogy este kibuktam, és beugrottam a Jatteba, egyetlen koktélt meginni. Tudom, több lett belőle, beszélgettem, ismerősökkel találkoztam, eltöltöttem az időt és eltereltem a gondolataimat… Természetesen a leghülyébb módszerrel a földkerekségen, ismét. És most itt van nálam egy idegen férfi, minden bizonnyal teljes meztelenségében. Ismét.

Nyár van, a város már korán reggel turistáktól zeng, akik kikapcsolódni, pihenni és a tengerben fürdeni jöttek. Kitudja, lehet ő is egy közülük, és ha szerencsém van, hamarosan lelép a városból, és ismét csak egy hiba folt marad a tökéletesen tökéletlen életemben. És egyszer csak kinyílt az a barna szempár, ami még egy pillanattal ezelőtt mélyen aludt. Csak nézett rám, álmos, ragyogó tekintetekkel, fél mosollyal az arcán.

- Szia – ejtette ki a szavakat rekedt hangon. – Hogy vagy?

- Szia. Jól kéne lennem, azt hiszem – mosolyodom el.

- Emlékszel bármire is, szépség?

- Az estém kezdetére – nyögöm ki, mire látszik rajta a meglepődés és a felismerés, hogy szinte teljesen meztelenül állok előtte.

- Rám egyáltalán nem?

- Nem igazán.

- Akkor hát…- tápászkodik fel az ágyból óvatosan, teljesen meztelenül. – Ryan vagyok. Örülök, drága Bella. – és ahogy a szavak elhagyják a száját egy csókot ad a számra, gyengéden, mégis magabiztosan. – Gondolom, nem kell elmondanom mi történt.

- Talán kibírom az információ nélkül is – vágok grimaszt és felkapom a földre dobott fekete ruhám. – Viszont, ha nem haragszol folytatnám tovább az életem.

- Ennyi? – emeli rám a szemöldökét, de már nyúl is a ruháiért. A boxer, nadrág, póló és pulóver szépen lassan, sorba kerül rá, eltüntetve széttetovált, izmos felsőtestét, és a reggeli erekciónak köszönhető szinte még kemény farkát. – Remélem nem gyakori ez a megdugatom magam idegenekkel, és utána elzavarom őket dolog.

- Nyugi, nem te vagy az első…

- Gratulálok, de azért minden esetre, itt van egy névjegy, ha esetleg lenne kedved megismételni… vagyis megtapasztalni az elmúlt éjszakát, akkor keress meg! Jó legyél – és ezzel a kósza záró szóval hátat fordított és kisétált a társasházi lakásom ajtaján, faképnél hagyva engem a gondolataimmal.

Ez meg mégis… mit gondol? Kezemben a névjeggyel meredek a papírra és tanulmányozom a betűket. Ryan Hamilton, az LRT ügyvezető igazgatója. Vagyis egy nagyképű, felfújt pénzeszsák, ezt nem hiszem el, ilyen szerencsém is csak nekem lehet.