Furcsa volt ma újra olvasni a régi bejegyzéseimet. Kicsit ráértem most, így este, és olvasgattam, kíváncsi voltam, hogy mikor voltam utoljára aktív ezen az oldalon, és hát meg kell, hogy állapítsam, utoljára a télen, és hát… sajnálom, csak ennyit mondhatok.

Egyszerűen csak „sikerült” megváltoznom, olyan irányban, amire valaki azt mondhatja, hogy pozitív, valaki azt, hogy negatív. Hisz komolyabb lettem, nem vagyok már naiv kislány, aki mindent elhisz mindenkinek, és nem vagyok olyan se, aki szenved mindig mindenen. :) Azóta már megváltoztam, jobban tudom, hogy mit akarok, vannak céljaim az életemmel, vonz az ismeretlen, a kíváncsiságom legyőzhetetlen, és persze már jobban leperegnek rólam a dolgok, kevésbé veszem a lelkemre a hülyeségeket. ;)

Ezt lehet a tapasztalat rovására írni, vagy arra, hogy egyszerűen csak már telik az idő, és egyre idősebb leszek, egyre jobban fel kéne már nőnöm, és ez így van rendjén. :) Higgyétek el, szerintem ez a változás a legjobb, ami történhetett velem egész életem során. ;)

Azóta, mióta utoljára írtam ide… nagyon is sok minden történt velem, amiről most nem tudok itt pár sorban beszámolni, csak röviden:

Márciusban lett egy barátom, S, aki eléggé lefoglalt, és nem akarom őt semmiért se okolni, de mivel mindig vele voltam, vele akartam lenni, ezért nem volt időm se a barátaimra, se a családomra, se erre a blogra. Ő valahogy úgy lefoglalt, és mellette még a tanulás.

Négy hónapig voltunk együtt S-sel, de utána rájöttem, hogy valami itt nem stimmel, mert nem normális, hogy mindent és mindenkit elhanyagolok egy srác miatt, meg amúgy is… Ő ő volt, én én voltam, kettő teljesen különb személy, akik az elején még azt hitték, hogy hasonló személyiségek. Később persze rá kellett jönnünk, hogy tűz és víz vagyunk, és ezért persze jöttek elő a problémák.

Végül júliusban vége is lett, de hála az égnek sikerült békében elválnunk, és tanultam sok mindent abból a kapcsolatból. Megtapasztaltam, hogy én igenis egy nagyon kritikus lány vagyok, aki sok mindenkiben keresi a hibákat, mert ez könnyít a lelkén. Megtanultam azt, hogy nem szabad fontossági sorrendet felépíteni, kb. egy szinten kell lennie a tanulásnak, a családnak, a barátoknak és a szerelemnek, nem szabad, hogy ezek közül akármelyik is fontosabb legyen a többinél.

Továbbá, rá kellett jönnöm, hogy semmi se olyan, amilyennek látszik. Szóval lehet bárki, bármennyire is szép és jó, egy idő után úgy is előjönnek neki a dolgai, amikre számítani kell. Jó, nem szabad úgy élni, hogy rettegsz attól, hogy mikor is jön elő, de számítani kell rá, és kész…

Sok mindent átéltem a fél év alatt, mióta leálltam az itteni írással, és persze van olyan, amire nagyon nem vagyok büszke, de az is én vagyok, a múltam egy része, de én tettem, és közöm van hozzá, és kész. Ezen nem tudok változtatni, de nem is akarok, mert ezek a hibák és tettek formáltak olyanná, amilyen most vagyok. ;)

Ez lehet, hogy így most túl hírtelen, és túl kemény egy lassan 17 éves lány szájából, de valahogy ez most kell, mint az összes ide írt írásom. Tudom, hogy már nem sokan olvashatjátok ezt az írást, mert ma is kb. 11 olvasóm volt, akik véletlenül tévedhettek ide, mert hát igen, leálltam, visszavonultam, és eltűntem. Viszont élek és virulok, boldog vagyok, mert szép az életem. :) És nekem ennyi talán éppen elég is. :)

Nem kell nekem sok a boldoguláshoz, csak a család, a barátaim, jó jegyek (mert most akadnak), és egy olyan személy, aki úgy fogad el, amilyen vagyok.  :) Hiszen tudom, hogy néha elviselhetetlen vagyok, de igenis szeretem, ha valaki számára fontos vagyok, ha valaki gondol rám, ha valaki jól érzi magát velem, és ha valakivel tervezhetek, tervezhetem vele a holnapot, és az azután, mert ez így a szép, és ez így is kell, hogy legyen. ;)