156. egy új dolog kezdete lehet2012.11.10. 21:29, Lolly^^
"Sosem tudhatod, hogy valaminek a lezárásával, minek is adsz esélyt."
Sziasztok! Azt hiszem, most minden kezd jóra fordulni. :) A WiFi-t visszakaptam, mert anyával kötöttem egy alkut, hogy egy ötös két alkalom gépet, egy négyes pedig egy alkalom gépet jelent. De egy-egy alkalmat beválthatok WiFi-re is, szóval most péntekig van WiFi, gép pedig péntekig biztos. :) Anyumnak ártott, hogy elkezdte mostanában nézni A Kód-ot, amibe ugye Balázs alkudozik. :DD Kezd veszélyessé válni. :”DD
A hetem amúgy is nagyon jól sikerült. Kedden írtam egy sikeres földrajz TZ-t, angolból pedig mondjuk, hogy egész jól sikerült. Egyébként töriből kaptam egy ötöst, hittanból és nyelvtanból négyest, bioszból hármast az egyes javítása képen, és nagyjából ennyi. :) Hála az égnek most sok doga elmaradt, szóval majd jövő héten. :$
Ezen a héten nagyon jóban voltam az egyik osztálytársammal, Tomival, akit masszíroztam, és talán még Norbival is. :) Jókat beszélgettem velük, nevettem és Norbinak még el is mondtam egyes s mást. :) Ők nagyon feldobták a hosszú hetemet, hisz még ma is voltam suliba. -.-” :DD
A hétvégén búcsú van nálunk, itt, a faluban. :) Sergők, vásár és sok ember. :) Ma is már kint voltam Rose-zal és az öccsével, és sergőztünk néhányat. :) Holnap pedig majd végig battyogok a vásáron. :$ ^^
És az utolsó téma, amiről beszélni szeretnék… nem túl vidám sajnos, mert lezártam egy részt, és remélem, hogy ezzel egy újabb fog kezdődni. Ma lezártam a Drágával mindent. Megbeszéltük, hogy nem fogunk többet beszélni, mert nem… Indokok és okok nélkül kértem tőle, és ő rábólintott. :l Lehet, hogy meg fogom bánni, meg minden, de szerintem hosszú távon helyesen cselekedtem. :) Főleg, hogy most van egy srác, Kristó, akivel eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Aranyos, 19 éves, szőke haj, kék szem, meg minden, csak nála meg az a baki, hogy messzi, miskolci ismét. De azért adok esélyt a dolognak, hisz ki tudja. ;)
Szóval ez a hetem eléggé kavart volt, de átlagba véve élveztem. :) Jók legyetek, szerintem holnap jelentkezek! ;)
|