2012.10.27. 23:19, Lolly^^
"Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben. " :)
Sziasztok! Az elmúlt négy napom amióta nem jelentkeztem, eléggé mozgalmasan telt. Hogy őszinte legyek, eléggé nehéz is felidézni, hogy mi minden történt velem. :) Mindig így járok, de azért megpróbálnám. ;)
A keddi napom, a hosszúhétvége utolsó napja tanulással telt, ezért nem tudtam idejutni, de most megérte. :D A héten jó és rossz jegyeket is kaptam. Irodalomból és földrajzból kaptam egy-egy ötöst, végre valahára, szóval kijavítottam az eddigi rossz jegyeimet ezekből, aránylag. :) Kémiából kettest kaptam, ami szintén javítás egy bizonyos szinten az egyesekhez képest, matekból kettest, amit nagyon ki kell majd javítanom. ;) Hittanból négyes, tesiből egy négyes és egy kettes, németből egy hármas és nagyjából ennyi. :) Ez ahhoz képest még sok is, hogy három napot voltam a maival együtt suliban a héten. :D
Szerdán iskolában voltam, szenvedtem, kibékültem Tomival, végre valahára. Oda jött hozzám és megkérdezte, hogy haragszom e rá, és én elmondtam neki, hogy szarul esett, amit és ahogy mondott. Ő többször is elnézést kért, ténylegesen őszintén és végül békét kötöttünk. :) Ki tud rá így haragudni? :$
Utána, csütörtökön nem voltam suliban, mert Piliscsabára mentünk temetőbe, meg meglátogattuk mamám testvérét és kocsikáztunk. :) Temetőbe nem szeretek járni, bár gondolom, ezzel nem csak én vagyok így, de egyébként jó volt. Főleg azért, mert anyumnak van egy barátnője, aki koszorúkat csinál, meg kertész, meg ilyenek, és elfogyott neki a toboza, ezért Piliscsabán, a Fenyő soron szedtünk neki meglepetésül tobozt. Még aznap este elvittük neki a három nagyszatyornyi díszítő elemet, és azt az örömöt, ami az arcán volt, na, azt látnia kellett volna mindenkinek. Őszintén örült neki, pedig csak tobozok voltak, mégis úgy megpuszilgatott minket, hogy az már csak, na. Jó volt úgy hazamenni, hogy ennyire boldoggá tettem valakit, ilyen kicsiny dologgal. :) **
Ezek után, pénteken újra mentem iskolába, a legnagyobb örömömre, és kibékültem Norbival is, akivel eddig „öri hari volt”. :D Mondjuk úgy, hogy haragudott rám, mert megbántottam, de beszéltünk, csak egyszer csak mindig mondta, hogy: „ja bocs, köztünk most öri hari van.” Ezeken ő is jót nevetett, meg én is, mégis rosszban voltunk, csak amit már megbeszéltünk, mi nem bírunk egymásra komolyan nézni. :P
Már ezerszer kértem tőle elnézést, meg minden, de ugye nem foglalkozott vele, mert meg akart tanítani a helyes cselekedetekre, de pénteken végre kibékültünk. Ma már teljesen normálisan hülyéskedtünk, meg minden. **
És igen, itt van még a szombati nap, amikor iskola volt. -_- Most komolyan, normális az-az ember, aki behozta a kötelező szombatot?! -_-
Reggel pocsék volt felkelni, mert itthonról csak én mentem el reggel. Anyumnak nem kellett mennie, dolgozni, mamám és nővéremék meg ugye alapból nem szoktak innen eljárni. Égett a szemem, minden bajom volt, a buszon el is aludtam, de végül beértem, és túléltem. Unalmas nap volt, mert 35 perces órák, meg az éltetett végig, hogy utána egy hétig pihi, mert őszi szünet. :DD *-*
Ti terveztek valami konkrétat a szünetre, vagy ami jön? :) Nekem eddig két tervem van csupán. Egy vásárlás Angellel kedden, és holnap anyával megyünk Kisujjszálásra, mert meglátogatjuk a rokonokat és temetőbe is megyünk, ott is. De ezeken kívül még jó lenne néhányszor Rose-zal is összefutni, de az még nincs lebeszélni, ő még nem is tud a terveimről (mármint Rose). :DD És nagyjából ennyi. Pihenés, kikapcsolódás, szórakozás és végül, utolsó egy-két nap tanulás. :) ;) Én mára ennyi voltam, nem tudom, hogy fogok jelentkezni ezen a héten. :) Minden esetre jók legyetek! ;)